2013. október 25., péntek

Ötlet Márton napra

A nagyokkal libákat készítettünk papírból. Óvónéni többféle sablon választott ki, és kétféle technikával lehetett elkészíteni.

Először is egy kivágott papír lúd.
Lehetett választani, hogy mozaik technikával készítik el vagy külön papírtekergetéssel lesznek a lúd tollai.
Talán a mozaik könnyebbnek tűnt, ezért többen ezt választották.
Kaptak egy kis darab fehér papírt a tollaknak, feketét vagy szürkét a szárnyaknak, narancssárgát a csőrnek és a lábaknak. Volt feladat, mert a papírt is minden kisgyerek saját maga vágta apróra, majd ragasztotta a megfelelő helyre.


Ez épp vegyes technikával készült, vagy talán azt lehetett, hogy nehéznek gondolta és inkább mozaikkal folytatta.
A másik technikával is készültek ludak. Mégpedig hosszában vágtunk papírcsíkokat, melyeket egyesével vékony ceruzára rá kellett tekerni, ezek lettek a lúd tollai. A végét beragasztóztuk és sorba helyeztük el.
Az öltöző folyosója lett ezekkel a ludakkal díszítve.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése