2013. július 2., kedd

Időtöltés a Ligetben

Ma kisétáltunk munkatársnőmmel és kislányával, Pannikával a Ligetbe. A Ligetet sokan szeretik, nekem is kedvenc helyem a városban. Nemcsak azért, mert ha az ember a Városi Strandra megy, akkor a Ligeten keresztül jut el oda, hanem a sportolóknak, lehetőséget ad a futásra a futópálya kialakításával, fiatalok és párok sétálnak a természetben, a gyerekek az erdő közepén szórakozhatnak a játszótéren.
Még mielőtt mi a játszótérre mentünk volna, elmentünk a Kurca folyó partjára (igazából nem önálló folyó, de mi mégis folyónak nevezzük) ill. Pannika a hídon szerette volna a kacsákat etetni.


A futópálya:





Megérkeztünk a játszótérre. Jómagam is nagyon szeretek játszótérre járni, persze nem játszani. :) Szeretem magam körül látni a gyerekeket, itt voltak is jócskán. Jó nézni őket, ahogy szaladgálnak, nevetnek, játszanak, barátkoznak.
Lettek is új kisbarátaink, Pannika nagyon barátkozós kislány, három kisgyerekkel is játszott.
Volt először egy testvérpár, 3 és 6 éves kislány, akik a nagypapájukkal érkeztek, majd csatlakozott egy 4 éves kisfiú is, ő anyukájával jött.
A lányok csúszdáztak, a kisfiú mindenfélét épített/alakított a homokból. Kis buckát formált, majd szedett kis gallyakat, melyeket beleállította, így készült el "anya tortája". Igazából ezután kezdődött a közös játék. A lányok is tortát készítettek, majd jöttek a jobbnál jobb ötletek.


A kisbarátokról nem készítettem képet, viszont az "alkotásokat" megörökítettem.


Nyilván ebből most semmi érdekes nem látszik, de élőben nagyon jó volt. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése